2012. május 19.,   szombat
Ma Ivó és Milán napja van.
NewCode RSS
   
Betűméret

Agresszió kezelése

Az iskolák egyik legégetőbb kérdése az agresszió fokozódása a társadalomban, mely leképződik az iskola mindennapjaiban is.

Ütünk szóban, írásban és néha még fizikailag is. Valljuk be ez mindennapos. Utána panaszkodunk, hogy rosszak a gyerekek és a szülők is kezelhetetlenek. Ki vagyunk merülve és egyre kevesebb kedvünk van részt venni ebben az egészben. 

Minden nap érnek minket nehezítő körülmények, indulatok jönnek elő. Hatékonyságot, eredményeket várnak tőlünk. De olyan, mintha lekötötték volna a kezünket, nincs eszköz a fegyelmezéshez, az indulatok kezeléséhez. 

Persze van sok jó minta is a világban és nálunk is. Aronsonék tisztán megmutatták a problémakör szociológiai hátterét és az abból való kiutakat is vázolták. A másik gyakorlati jó példa, amit megtalálhatunk az NLP tárgyköréből jön. Összeszedték mindazt, amit a gyakorlatban tudni érdemes az ember szellemi, érzelmi és gondolati működéséről. Nem elméletek halmaza, csak a gyakorlat – nem varázslat. Ez itt van, megfigyelhető, megtanulható. A mi társadalmunk verseng, eltitkol, hazudik, előnyöket épít magának, önérdek érvényesítő. Ez mind az agresszivitást elmélyítő viselkedési minta. Az egyén rövidtávon gondolkodik, bosszú és kicsinyesség élteti.

Egyre kevésbé vagyunk együttműködőek, hosszú távon gondolkodni akaróak. Ezeket tanulni kell és ehhez jól felkészült, szellemi eszközökkel rendelkező tanárok kellenek. Sok tanártól rettegnek a gyerekek és ők nagyon elégedettek magukkal. A félelemben, terrorban nevelkedett gyerekekből nehéz később egészséges társadalmat nevelni. Ezek az agresszív minták lesznek készségszinten elérhetőek nekik is, ha eredményesek akarnak lenni ezt fogják használni. Lépjünk ki ebből az ördögi körből. 

A 80-as évektől elérhető az a tudásanyag, ami gyakorlati tudást tud adni a tanároknak ezekben a mindannyiunk számára fontos kérdésekben. Összeszedtük a tudományos eredményeket és gyakorlati képzéssé gyúrtuk szakembereink segítségével. 

Főbb képzéseink:

  • Agresszió kezelése, a fegyelmezés, a büntetés és a jutalmazás ördögi körei
  • Kommunikációs alap eszköztár tanároknak a mindennapokhoz
  • Kommunikációs mester eszköztár tanároknak a mindennapokhoz
  • Szociális kompetenciák gyakorlati kiépítése a legnehezebb környezetben is
  • Középiskolai gyakorlati oktatók kommunikációs eszköztára

Programjaink 2 napos képzésektől elérhetőek tanároknak, tantestületeknek, osztályoknak, szülőknek.

Mindig egyedi igényekre válaszolunk, felmérjük az Önök helyzetét, igényeit és arra adunk ajánlatot. Kollégáink gyakorlott tanárok, pszichológusok, nemzetközi kommunikációs szakemberek.

Akkreditált Intézet vagyunk, pályázatra is elszámolhatóak képzéseink.

Move
-

Cikkek, érdekességek

Értelmet adni a körülöttünk lévő világnak

Értelmet adni a körülöttünk lévő világnak

Mi emberek csak a külvilág egy erősen szűrt ’térképét’ érzékelhetjük. Mégis hogyan értelmezzük a minket körülvevő világot? Hogyan hozhatunk létre jobb interakciókat?

Bővebben...

Az értékesítés egyenlete

Az értékesítés egyenlete

Motiváció x Tervezés x Eladástechnika

A New Code NLP Felnőttképzési Intézet az idei évben is ellátja az üzleti élet szakembereit, érdeklődőit vagy az útvesztők között keresgélőket...

Bővebben...

New CodeNLP Tréning, avagy

New CodeNLP Tréning, avagy

Michelin Csillag élmény vagy McDonalds gyorskaja? Az NLP-t tanulni kívánókkal szembenéző választási és kínálati lehetőségek ma bőségesek már Magyarországon is. A tájékozatlan érdeklődők...

Bővebben...

Miként legyünk még rugalmasabbak?

Miként legyünk még rugalmasabbak?

Az őrültség arról szól, hogy újra és újra ugyanazt a dolgot csináljuk, arra várva, hogy valami más eredményt kapjunk.

Bővebben...

Az NLP felhasználása

Hogyan legyünk hatékony és magabiztos előadók?

Hogyan legyünk hatékony és magabiztos előadók?

Michael Carroll írása arról, hogy hogyan hasznosíthatjuk az NLP-ét annak érdekében, hogy lebilincselő előadókká váljunk.

Bővebben...

NLP – avagy hogyan is programozható az emberi elme. Most kipróbálhatja Ön is pár perces gyakorlatunkkal!

NLP – avagy hogyan is programozható az emberi elme. Most kipróbálhatja Ön is pár perces gyakorlatunkkal!

Az NLP nagy hangsúlyt fektet a modellezésre, kísérletezésre és tesztelésre. Most erre invitáljuk Önt is gyakorlatunkkal!

Bővebben...

Aknázzuk ki a munka - család/magánélet egyensúlyának titkát!

Aknázzuk ki a munka - család/magánélet egyensúlyának titkát!

Hogyan emelkedhetünk felül a munka – magánélet egyensúlyban tartásának küzdelmén?

Mint korábban már írtunk róla, a New Code NLP-nek számos alkalmazási területe van kezdve az...

Bővebben...

Programnaptár

Május 2012
H K Sze Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Most indul!

Időjárás

48°
°F°C
Clear
Humidity: 87%
Wind: N at 1 mph
Sat
Clear
55 | 79
12 | 26
Sun
Mostly Sunny
57 | 84
13 | 28
Mon
Cloudy
59 | 82
15 | 27
Tue
Chance of Rain
55 | 70
12 | 21

Regisztráció

Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon itt!

RSS
YouTube csatornánk
NewCode a Facebook-on
Követés