Az őrültség arról szól, hogy újra és újra ugyanazt a dolgot csináljuk, arra várva, hogy valami más eredményt kapjunk.
Az intelligencia ellenben az, amikor egy cél elérése érdekében képesek vagyunk a helyzetnek megfelelően rugalmasan cselekedni. Az intelligencia ilyen meghatározása visszaköszön az NLP egyszerű szerkezetében.
1. Határozza meg, mit akar. (Gondoljon ki egy célt, eredményt, irányt.)2.Találja ki, honnan kezd neki.
3. Képzeletben élje át, hogy megkapja azt amit akar.
4. Célját hangolja össze, illessze hozzá jelenlegi cselekedeteihez.
Ha mindaz, amit éppen csinál, nem működik, változtasson rajta!
Nemrégiben egy tréner barátom mesélte, hogy egy cégvezetőt készített fel, aki szeretett volna a csapatával egy bizonyos munkát elvégeztetni. Elmondta nekem, hogy újra és újra elmagyarázta nekik, – összesen 12 alkalommal !!!–, mit tegyenek, de ők még mindig nem azt csinálták, amit akart tőlük.
Ugye mindenki emlékszik Janikovszky Éva felejthetetlen, „Már százszor megmondtam történeteire.”? Mondjuk a 60. alkalom körül nem fogott az anyuka valami gyanut, esetleg érdemes lenne változtatnia azon, ahogyan a gyerekének „megmondta”..??
Barátom rávilágított a cégvezetőnél arra, ha valóban szeretné, hogy csapata változtasson azon, amit csinál, akkor neki is meg kell változtatnia mindazt, amit ő csinál. Pl. legyen jóval rugalmasabb.
Felfedeztünk néhány alternatív megközelítést és a dolgok változni kezdtek.
Így ni…
1. Határozza meg azt a területet, ahol újra és újra ugyanazt a dolgot teszi abban a reményben, hogy valami más eredményhez jut.
2. Tisztázza a célját ezen a területen, felhasználva a „Mit akarok?” és a „Honnan fogom tudni…?” kérdéseket.
3. Készítsen listát a különböző megközelítésekről, viselkedésformákról, melyeket azért próbált ki, hogy ezen célját elérje.
4. Készítsen listát néhány alternatív viselkedésről, melyeket célja elérésében felhasznál majd (ha szükséges, szervezze be valamelyik barátját).
5. Mindezek után cselekedjen!
6. Azonosítson egy szokás mintát és változtassa meg.
Legyen sokkal hajlékonyabb
Azt mondják, az elme és a test egy rendszer. Ebből az következik, hogy a fizikai hajlékonyság erősebb szellemi rugalmassággal jár együtt. Pompás tevékenységek léteznek, melyek nagyszerűen növelhetik fizikai hajlékonyságunkat, például jóga, harcművészetek, tánc. Ha ezek közül bármelyiket gyakorolja, elméjében és viselkedésében fokozni tudja rugalmasságát.
De a lényeg csak most jön, keressen olyan alkalmakat, amikor felrúghatja, megszokott szokásmintáit. Én például mától fogva minden reggel másképp borotválkozom. Persze ha egyáltalán borotválkozom. Mindez tudatosságot és berögzült szokás mintáim változtatgatását követeli tőlem.
Minél több rugalmasság van Önben, annál több rugalmasságot tud olyan helyzetekbe belevinni, amelyekben mások is érintettek. (Bevallom ez a téma mindig lázba hozott engem.)
Szokások megváltoztatása?
A példa kedvéért itt van néhány minta-felrugó tevékenység, melyeket gyorsan ki is próbálhat:
(A legeslegjobb persze, ha most elővesz egy papírt és maga talál ki hasonlóakat.)
-
Egyen meg valami olyat, amit egyébként soha nem eszik
-
Menjen sétálni reggel 4-kor
-
Nézzen meg egy olyan tévéműsort, mondjuk a Mónika showt, amit normális esetben soha meg nem nézne
-
Egyen vacsorához illő ételt reggelire
-
Zuhanyozzon jéghideg vízzel
-
Ha jobb kezes, vegye fel a telefont bal kézzel
-
Járjon néhány hétig a munka helyére görkorival, természetes gördeszka is megteszi.
-
Nevessen és mosolyogjon ok nélkül, úton-útfélen.
Meg fogja látni, minél hamarabb elkezdi ezeket a gyakorlatokat, annál több vidámságot lel bennük.
Haladóbb szint
Csak csinálja a gyakorlatokat!
Még haladóbb szint
Higgye el! Ez maga a még haladóbb szint!
(J. Smart nyomán írta Nemeskéri Péter)
Cikkek, érdekességek
Értelmet adni a körülöttünk lévő világnak
Mi emberek csak a külvilág egy erősen szűrt ’térképét’ érzékelhetjük. Mégis hogyan értelmezzük a minket körülvevő világot? Hogyan hozhatunk létre jobb interakciókat?
Bővebben...Az értékesítés egyenlete
Motiváció x Tervezés x Eladástechnika
A New Code NLP Felnőttképzési Intézet az idei évben is ellátja az üzleti élet szakembereit, érdeklődőit vagy az útvesztők között keresgélőket...
New CodeNLP Tréning, avagy
Michelin Csillag élmény vagy McDonalds gyorskaja? Az NLP-t tanulni kívánókkal szembenéző választási és kínálati lehetőségek ma bőségesek már Magyarországon is. A tájékozatlan érdeklődők...
Bővebben...Miként legyünk még rugalmasabbak?
Az őrültség arról szól, hogy újra és újra ugyanazt a dolgot csináljuk, arra várva, hogy valami más eredményt kapjunk.
Bővebben...Az NLP felhasználása
Hogyan legyünk hatékony és magabiztos előadók?
Michael Carroll írása arról, hogy hogyan hasznosíthatjuk az NLP-ét annak érdekében, hogy lebilincselő előadókká váljunk.
Bővebben...NLP – avagy hogyan is programozható az emberi elme. Most kipróbálhatja Ön is pár perces gyakorlatunkkal!
Az NLP nagy hangsúlyt fektet a modellezésre, kísérletezésre és tesztelésre. Most erre invitáljuk Önt is gyakorlatunkkal!
Bővebben...Aknázzuk ki a munka - család/magánélet egyensúlyának titkát!
Hogyan emelkedhetünk felül a munka – magánélet egyensúlyban tartásának küzdelmén?
Mint korábban már írtunk róla, a New Code NLP-nek számos alkalmazási területe van kezdve az...
Most indul!
-
Homo ludens Szeretettel várjuk 2012. június 16-án a New Code Oktatóközpont A játékos ember mentális ereje című 1 napos...
-
Stratégiai tervezés és célkitűzés rendszere Szeretettel várjuk 2012 június 6-án Stratégiai tervezés és a célkitűzés rendszere Öszpontosítás...
-
New Code NLP tanfolyam Következő tanfolyamunk 2012. augusztus 23-án kezdődik. A képzés időtartama 4 nap, mely egy kiváló bevezetés az...
-
NLP Mester (Master Practitioner) tanfolyam Az NLP Mester tanfolyamot azoknak ajánljuk: - akik tökéletesíteni szeretnék az NLP alapozó tanfolyamon szerzett...
-
Klasszikus NLP tanfolyam (Practitioner) Következő tanfolyamunk 2012. augusztus 23-án kezdődik, a képzés időtartama 12 nap. A klasszikus NLP tanfolyamot...
- 1
Időjárás




Regisztráció
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon itt!
