A New Code NLP-nek számos alkalmazása van kezdve a személyes fejlődéstől a változási munkán át az oktatásig, hogy néhányat megemlítsünk. Az egyik leghasznosabb alkalmazási terület embertársainkkal, üzletfeleinkkel való kapcsolatfelvétel, a kommunikáció oly módon, mely összecseng mások belső gondolkodási mechanizmusával.
A 3 primér reprezentációs rendszerünk: a kinesztetikus (kapcsolatot teremt), az auditórikus (rezonáltat) és a vizuális (megvizsgál). A New Code NLP-ben a reprezentációs rendszerek tulajdonképpen azok a csatornák, melyen keresztül továbbítódik az információ a külvilág felől. Ezen csatornák segítségével építjük fel azután saját belső világunkat. A mai cikkben arról fogok értekezni, hogyan lehetünk hatékonyabbak azáltal, hogy tudatában lennénk annak, melyik reprezentációs rendszerét használja az adott pillanatban beszélgetőpartnerünk és hogyan érzékelhetjük, ha a személy hosszabb ideig egy csatornát előnyben részesít egy adott kontextusban.
Egy neves értékesítési igazgató meghívott vállalatához eladás-technikai tréning bemutatót tartani. Az értékesítési igazgató egy korábbi kurzusomon már részt vett és akkor észrevettem, hogy nagy hangsúlyt fektet a vizuális információfeldolgozásra és sokkal gyakrabban használta azt a rendszert a másik kettő rovására. A jó megjelenés elsődleges szempontja volt mind magánéleti, mind professzionális életének. Szerette, ha kifogástalanul jelenik meg és ezt másoknál is értékelte. Tulajdonképpen természetesnek vette a saját értékrendszere szerint megítélni, hogy mi néz ki jól. Szabott öltönyben járt, drága órája és menő autója volt. Magas lóról beszélt (ez jellemző azon emberekre, akik belső képekben élik meg a világot) sok-sok képi elemet használó nyelvi használattal. Azon a napon, amikor bemutató előadásra mentem hozzá, ennek megfelelő volt a megjelenésem: drága öltönyt viseletem, a nadrágom tökéletesen élre vasalt volt, a cipőm ragyogott és az ingem kápráztatóan fehér volt. A tervezett előadásomban az eredmények megjelenítése szemet gyönyörködtető grafikával volt telítve, melyet az értékesítési igazgató a tréning eredményének tudhatott volna be. A kommunikációm a vizuális csatornára hangoltam, kristálytiszta előadást tartására készültem, megvilágítva az értékesítés fejlesztendő területeit, és megoldást kínáltam, melyet vizualizáltam szemmel látható különbségeket adó ábrákkal. Így, ha visszanézték volna a kurzus tartalmát, láthatták annak hihetetlen értékeit. Kérem, jegyezzék fel maguknak a vizuális nyelvezet fontosságát, apró eszközeit.Mindenesetre, amikor megérkeztem, abban a kínos és váratlan helyzetben találtam magam, hogy az értékesítési igazgatót elbocsátották és az utódja homlokegyenest az ellentétes vonásokat képviselte reprezentációs rendszer-használat tekintetében.
Az új pasi messzemenően kinesztetikus volt, lassú beszédű, mély lélegzeteket véve, beszédét sok-sok érintéssel tarkítva. Az első jelek egyike volt a komfortos öltözete, mely az az ő elképzelésében optimalizálta megjelenését. Azt mondta, érzései szerint, ha az emberek fizikálisan komfortosan érzik magukat, már ettől az érzéstől hozzájutnak egy magabiztos belső előadói képességhez. Érkezésem napján sok laza eleganciába öltözött emberrel találkoztam. Öltönyt, kosztümöt az értékesítési emberek mostanra csak akkor viseltek, ha kliensekkel volt találkozójuk.Ez a korábbi értékesítési igazgató idejében nem történhetett meg, mert az ő világában a „nézz ki jól” a munkahelyeden sokkal fontosabb volt, mint az „érezd jól magad”. Mr. Kinesztetikus megfogta a kezem és a megfontoltság mértékével jól megrázta. Azt gondolom, az érintéssel egyfajta érzést szeretett volna nyerni rólam. Megemlítette nekem, hogy rossz érzései voltak elődje lemondásakor, így energiáit a dolgok újraépítésére kell összpontosítania. Majd minden igéje, amit használt taktilitást vagy érzést fejezett ki. Hallgattam, figyeltem egy darabig ezt az embert: olyan dominánsan a kinesztetikus rendszerével kommunikált, hogy kétséges volt számomra, feldolgoz-e egyáltalán egyetlen vizuális szót is. Változtatnom kellet a megközelítésen és a tempómon.
Levettem a színes nyakkendőmet, mondván, kényelmesen szeretném érezni magam. Azután kifejeztem örömömet arra vonatkozólag, hogy kapcsolatba kerültünk és, hogy bár korábban nem találkoztunk, már érzem annak a belső erőnek a növekedését, mellyel a sales-csapatát segíteni kívánja. Elmondtam a legelején, hogy érzéseim szerint le kellene fektetnünk egy kurzus korai alapköveit és amikor már konkrétumok vannak a kezünkben, együtt elkezdhetünk építkezni az alapoktól és a különböző csoportok követelményeihez igazíthatjuk a kurzusokat. Majd, amikor már azt érezzük, hogy jó úton haladunk, végiggörgethetjük a szervezeten. Kétlem, hogy bárki is teljes mértékben kiaknázta volna ennek az embernek az uralkodó reprezentációs rendszerét ilyetén módon és azt tapasztaltam, hogy bármit hallott is, azt kapcsolta érzéseihez, mialatt beszéltem. Lelkesen jelent meg és mondta, hogy indítsuk el azonnal a tréninget. Eredményképpen együtt építettük a kurzusokat és utána nagy sikerrel vezettük be az új módszereket az egész szervezeten.
Ha ő a rendkívül vizuális pasi lett volna, ezt mondom megnyerésére: „Kezdjünk egy üres vászonnal és vázoljuk fel a kurzus kezdetét, majd árnyaljuk a különbségeket különböző csoportokra úgy, hogy a nagy képen világos perspektívával ren
delkezünk, így elkészült anyagból láthatjuk, mit profitál ebből a cég.”Ha egy kifejezetten auditív személynek prezent áltam volna, valószínűleg így fogalmazok: „Beszéljünk először, hogy hallhassam a kívánalmakat, majd a bevezető beszélgetés után hangszerelhetjük a kurzust és, ha készen vagyunk, artikuláljuk a terveinket a csapatnak.”
Ezekben az esetekben ugyanazt az üzenetet közvetítem különböző reprezentációs rendszereket használva, azzal a céllal, hogy biztosan találkozzon a használt nyelvezetem a kliens kifejezési stílusával, így az üzenetek kisebb ellenállással érkeznek a fogadó félhez. Ahhoz, hogy Ön fejleszthesse a kommunikációs készségeit és befolyását, hallgassa a beszélgetőpartnere nyelvi stílusát és adaptálja az saját nyelvezetét hozzá. Ez általában a másikkal felvett rapport érzését generálja, mivel az ő nyelvén beszél hozzá, mely kapcsolatot teremt a belső tapasztalati világával. Ha így tesz, beszélgetőpartnereitől válaszként ilyen állításokat kaphat:
Írta Michel Caroll, NLP Academy társalapítója, szerkesztette, fordította: Dr. Bagi Éva Eszter
Cikkek, érdekességek
Értelmet adni a körülöttünk lévő világnak
Mi emberek csak a külvilág egy erősen szűrt ’térképét’ érzékelhetjük. Mégis hogyan értelmezzük a minket körülvevő világot? Hogyan hozhatunk létre jobb interakciókat?
Bővebben...Az értékesítés egyenlete
Motiváció x Tervezés x Eladástechnika
A New Code NLP Felnőttképzési Intézet az idei évben is ellátja az üzleti élet szakembereit, érdeklődőit vagy az útvesztők között keresgélőket...
New CodeNLP Tréning, avagy
Michelin Csillag élmény vagy McDonalds gyorskaja? Az NLP-t tanulni kívánókkal szembenéző választási és kínálati lehetőségek ma bőségesek már Magyarországon is. A tájékozatlan érdeklődők...
Bővebben...Miként legyünk még rugalmasabbak?
Az őrültség arról szól, hogy újra és újra ugyanazt a dolgot csináljuk, arra várva, hogy valami más eredményt kapjunk.
Bővebben...Az NLP felhasználása
Hogyan legyünk hatékony és magabiztos előadók?
Michael Carroll írása arról, hogy hogyan hasznosíthatjuk az NLP-ét annak érdekében, hogy lebilincselő előadókká váljunk.
Bővebben...NLP – avagy hogyan is programozható az emberi elme. Most kipróbálhatja Ön is pár perces gyakorlatunkkal!
Az NLP nagy hangsúlyt fektet a modellezésre, kísérletezésre és tesztelésre. Most erre invitáljuk Önt is gyakorlatunkkal!
Bővebben...Aknázzuk ki a munka - család/magánélet egyensúlyának titkát!
Hogyan emelkedhetünk felül a munka – magánélet egyensúlyban tartásának küzdelmén?
Mint korábban már írtunk róla, a New Code NLP-nek számos alkalmazási területe van kezdve az...
Most indul!
-
Homo ludens Szeretettel várjuk 2012. június 16-án a New Code Oktatóközpont A játékos ember mentális ereje című 1 napos...
-
Stratégiai tervezés és célkitűzés rendszere Szeretettel várjuk 2012 június 6-án Stratégiai tervezés és a célkitűzés rendszere Öszpontosítás...
-
New Code NLP tanfolyam Következő tanfolyamunk 2012. augusztus 23-án kezdődik. A képzés időtartama 4 nap, mely egy kiváló bevezetés az...
-
NLP Mester (Master Practitioner) tanfolyam Az NLP Mester tanfolyamot azoknak ajánljuk: - akik tökéletesíteni szeretnék az NLP alapozó tanfolyamon szerzett...
-
Klasszikus NLP tanfolyam (Practitioner) Következő tanfolyamunk 2012. augusztus 23-án kezdődik, a képzés időtartama 12 nap. A klasszikus NLP tanfolyamot...
- 1
Időjárás




Regisztráció
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon itt!
