"Egy vezetőnek mindig dilemmát okoz, hogy mikor, milyen képzésekkel fejlessze a munkatársait. Sokan a kollégák tapasztalatának mindenhatóságában hisznek, ami természetesen nem elhanyagolható, hiszen a tapasztalat az egyik legjobb iskola, csak egy kicsit magas a tandíj… Ebből kifolyólag olyan, a mindennapokban is használható tudás megszerzése a célunk, amivel a kollégák – és természetesen mi is – azonnali sikereket tudunk elérni.
Ebben volt ideális partner számunkra a NEW CODE, hiszen általánosságok helyett személyre szabott, már másnap is hasznosítható tudással gyarapította a csapatunkat.
A tréning (a trénerek személye és a hangulat miatt) csapatépítésnek is kiváló volt, köszönet érte!
Végezetül egy gondolat Benjamin Franklin-től, ami ma is oly időszerű – ha nem időszerűbb – mint egykor:
„Aki úgy gondolja, hogy a tanulás drága, próbálja ki, milyen a tudatlanság.”"
·Kircsi Károly, értékesítési igazgató, KLUDI
"A New Code-dal és Kovács Magdival többször volt lehetőségem együtt dolgozni. Már az első alkalommal megragadott a nézőpont, a szemléletmód és annak az átadási formája. Itt valóban az NLP maximálisan gyakorlatias világába és annak határköveihez jutunk el. Ahány programon vettem részt, annyi féle arcát mutatta meg a New Code profiljának. A szervezeti és egyéni igények alapján minden tréning egyedi, ha kell szűken az NLP vállalati gyakorlatban hasznosítható arcát mutatja meg, ha kell, akkor pedig a csoport igényei alapján merül el az akár spirituális mélységekben.
Magdi szakértelme és tapasztalata lehetővé teszi, hogy minden csoport egyedivé váljon, a nyílt és a megrendelt tréningek egyaránt megadják, amiért jöttünk, és még többet is."
Erdődi Petra, Invitel Zrt., HR fejlesztés
"Pedagógusként a beszéd lételemem. Fontos, hogy jól tegyem fel a kérdéseimet; hogy fenntartsam a gyerekek figyelmét minél nagyobb hallgatóság körében; békésen oldjam meg a napi konfliktusokat; barátságos közösséget alakítsak ki; a problémákat megfelelően közöljem a szülőkkel. Vannak sikereim, de néha elégedetlen vagyok magammal.
Ennek leküzdésében segített az NLP.
Megerősített abban amit jól csinálok és modelleket kaptam ahhoz, ahogyan csinálni szeretném. A tanfolyamon megértettem, hogy kevés, ha csak a kommunikáció tartalmára figyelek. Megtanított és begyakoroltam azt, hogy felismerjem hogyan kommunikálnak velem illetve hogyan modellezzem le saját és mások viselkedését. Ezáltal tudok minden szituációban megújulni és adekváltan válaszolni.
Ráébresztett arra is, hogy nem szabad a problémák esetén gondolatainkat ráerőszakolni másokra, viszont szabad lehetőséget kell adni arra, hogy az egyént a megoldás felé tereljük.
A tanfolyam végére már tudtam, hogy nem csak a munkámban, de a mindennapi életben, a társas kapcsolataimban is használható tudás birtokába jutottam. Mindenkinek ajánlani tudom aki vidám, barátságos, gyakorlatias légkörben szeretne megújulni, az életén javítani."
Mizsányiné Kovács Judit, tanító, Szentendre
„Amikor eldöntöttem, elvégzem az NLP Practitioner tréninget, még nem tudtam, mire számíthatok. Pszichológusként, kineziológusként régóta foglalkozom emberekkel. Tudom, nem elég feltárni a múltat, a jelenben célszerű változtatni a működésünkön. Ehhez folyamatosan bővítettem az eszköztáramat. Az NLP nem csupán egy újabb eszköz lett az életemben: egy teljes rendszert adott, melyet a munkámban és saját magamon egyaránt hatékonyan tudok alkalmazni.”
Ormai Judit, pszichológus
"Kedves Dusi!
Nagyon fontosnak tartom közölni, hogy abban, hogy én kaptam meg az állást egy újpesti iskolában, egyértelműen a próbatanításomon tapasztaltak játszottak szerepet. Ha nem lett volna ilyen válogatás, akkor valószínűleg - látva pl. az életkoromat - el sem olvasták volna a pályázatomat. Nem beszélve arról, hogy Újpesten is intézmény összevonás - és a tanárok számának csökkentésének terve akadályozza az új tanárok felvételét.
A sikeres pályázáshoz - és ahhoz, hogy egyáltalán, pályáztam, döntő mértékben járultak hozzá a Tőled és a munkatársaidtól tanultak; az ön- és emberismeretem gyarapodása. Enélkül nem sikerült volna. És abban is biztos vagyok, hogy a gyerekek is sokat fognak az NLP - ben tanultakból kapni.
Köszönöm!"
Szegő Péter, tanár
"Egy közvetlen jó hangulatú tréningen vehetem részt, ami tele volt számomra új dolgokkal. Érdekes volt megtapasztalni, hogy milyen egyszerűen és nem utolsó sorban gyorsan tudok változtatni saját magamon, például a motivációmon. Nagyon hatásos volt még az egyik erőforrás generáló gyakorlat, ami során megtapasztaltam azt is, hogy az energiaszintem megduplázódót, önbizalmam 100%-ra emelkedett.
Nagyon örülök, hogy a tréningen való részvétel mellett döntöttem, megérte azt a néhány ezer forintot, de ami a legfontosabb ezeket az eredményeket egyedül soha nem értem volna el, köszönöm, hogy itt lehettem. Ajánlom mindenkinek a programot, aki kíváncsi az NLP-re, és meg akarja tapasztalni a gyors pozitív változás erejét az életének bármely területén, amin javítani szeretne. De legfőképpen cégvezetőknek, önálló munkát végző embereknek, értékesítőknek ajánlom."
Kóré Norbert, ingatlanszakember
Cikkek, érdekességek
Robert Dilts - A hős útja - A jövő vezetője...
Robert Dilts 2013. február 25-n előadást tartott Budapesten. A hős útja - A jövő vezetője – Alakíts ki egy olyan szervezetet, ahova az emberek tartozni akarnak címmel. Robert szerzőként,...
Bővebben...Értelmet adni a körülöttünk lévő világnak
Mi emberek csak a külvilág egy erősen szűrt ’térképét’ érzékelhetjük. Mégis hogyan értelmezzük a minket körülvevő világot? Hogyan hozhatunk létre jobb interakciókat?
Bővebben...Az értékesítés egyenlete
Motiváció x Tervezés x Eladástechnika
A New Code NLP Felnőttképzési Intézet az idei évben is ellátja az üzleti élet szakembereit, érdeklődőit vagy az útvesztők között keresgélőket...
New CodeNLP Tréning, avagy
Michelin Csillag élmény vagy McDonalds gyorskaja? Az NLP-t tanulni kívánókkal szembenéző választási és kínálati lehetőségek ma bőségesek már Magyarországon is. A tájékozatlan érdeklődők...
Bővebben...Miként legyünk még rugalmasabbak?
Az őrültség arról szól, hogy újra és újra ugyanazt a dolgot csináljuk, arra várva, hogy valami más eredményt kapjunk.
Bővebben...Az NLP felhasználása
Hogyan legyünk hatékony és magabiztos előadók?
Michael Carroll írása arról, hogy hogyan hasznosíthatjuk az NLP-ét annak érdekében, hogy lebilincselő előadókká váljunk.
Bővebben...NLP – avagy hogyan is programozható az emberi elme. Most kipróbálhatja Ön is pár perces gyakorlatunkkal!
Az NLP nagy hangsúlyt fektet a modellezésre, kísérletezésre és tesztelésre. Most erre invitáljuk Önt is gyakorlatunkkal!
Bővebben...Aknázzuk ki a munka - család/magánélet egyensúlyának titkát!
Hogyan emelkedhetünk felül a munka – magánélet egyensúlyban tartásának küzdelmén?
Mint korábban már írtunk róla, a New Code NLP-nek számos alkalmazási területe van kezdve az...
Most indul!
-
Érzelmi tréning NLP alapú Érzelmi tréning - érzelmeink menedzselése Szeretett és gyűlölt érzelmeink, zsákutcáink és könnyed megoldásaink...
-
Bevezetés az NLP alapjaiba Ezen keresztül bepillant a hiteles szakemberek eszköztárának világába A képzés 2 nap. Alapvető NLP modellekkel ismerteti...
-
NLP alapképzés (Practitioner) Professzionális szakemberek eszköztára Az (NLP Practitioner) alapképzés tartalmazza a Klasszikus és a New Code NLP tananyagot is, melyet nálunk kiváló minőségben...
-
NLP Mesterképzés (Master Practitioner) tanfolyam-Professzionális kommunikáció Az NLP Mester tanfolyamot azoknak ajánljuk: - akik tökéletesíteni szeretnék az NLP alapozó tanfolyamon szerzett...
- 1
Regisztráció
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon itt!
