2012. május 19.,   szombat
Ma Ivó és Milán napja van.
NewCode RSS
   
Betűméret

Vezetőképzés

Hitelesség, alkotás és hatékonyság egysége

Cégünk azt tűzte ki célul, hogy a  legkiválóbban adhassuk át, hogy hogyan érdemes szervezetet, céget és embereket vezetni.

A jó vezető az, akit szívesen követnek – beosztottjai bizalommal, rugalmasan alkalmazkodnak változtatásaihoz, amiért ő felelősséget vállal. Ennek tudatában dönt és tisztában van döntése következményeivel. Úgy alkot, hogy tudja, mit akar, mi a célja és milyen értékeket kíván figyelembe venni. Képes egyeztetni azokkal, akiket vezet. Folyamatosan kapcsolatban van önmagával, a vezetésére bízott emberekkel és a helyzettel – hitelesen cselekszik. Ellenőriz és visszajelez: hogyan halad ahhoz képest, amit eltervezett, illetve mennyiben tér el attól. Keresi az előre haladás lehetőségét.

A fenti szempontokat figyelembe véve erősítjük Önt és szervezete vezetését, felszabadítjuk gondolatait arra vonatkozóan, amit el kíván érni.

Vezetőképzésünk területei

• karizmatikus vezető
• vezetői kommunikáció
középvezető képzés
kapcsolatkezelés
pénzügy vállalatvezetőknek
motiváció
kommunikáció a vállalaton belül
protokoll
rendszerszemléletű vezetőképzés


A képzés formája:

Általában in-door, illetve igény esetén  out-door tréning. A kis csoportos képzéseket tartjuk a leghatékonyabbnak, csoportonként  3 -10 fővel.

Move
-

Cikkek, érdekességek

Értelmet adni a körülöttünk lévő világnak

Értelmet adni a körülöttünk lévő világnak

Mi emberek csak a külvilág egy erősen szűrt ’térképét’ érzékelhetjük. Mégis hogyan értelmezzük a minket körülvevő világot? Hogyan hozhatunk létre jobb interakciókat?

Bővebben...

Az értékesítés egyenlete

Az értékesítés egyenlete

Motiváció x Tervezés x Eladástechnika

A New Code NLP Felnőttképzési Intézet az idei évben is ellátja az üzleti élet szakembereit, érdeklődőit vagy az útvesztők között keresgélőket...

Bővebben...

New CodeNLP Tréning, avagy

New CodeNLP Tréning, avagy

Michelin Csillag élmény vagy McDonalds gyorskaja? Az NLP-t tanulni kívánókkal szembenéző választási és kínálati lehetőségek ma bőségesek már Magyarországon is. A tájékozatlan érdeklődők...

Bővebben...

Miként legyünk még rugalmasabbak?

Miként legyünk még rugalmasabbak?

Az őrültség arról szól, hogy újra és újra ugyanazt a dolgot csináljuk, arra várva, hogy valami más eredményt kapjunk.

Bővebben...

Az NLP felhasználása

Hogyan legyünk hatékony és magabiztos előadók?

Hogyan legyünk hatékony és magabiztos előadók?

Michael Carroll írása arról, hogy hogyan hasznosíthatjuk az NLP-ét annak érdekében, hogy lebilincselő előadókká váljunk.

Bővebben...

NLP – avagy hogyan is programozható az emberi elme. Most kipróbálhatja Ön is pár perces gyakorlatunkkal!

NLP – avagy hogyan is programozható az emberi elme. Most kipróbálhatja Ön is pár perces gyakorlatunkkal!

Az NLP nagy hangsúlyt fektet a modellezésre, kísérletezésre és tesztelésre. Most erre invitáljuk Önt is gyakorlatunkkal!

Bővebben...

Aknázzuk ki a munka - család/magánélet egyensúlyának titkát!

Aknázzuk ki a munka - család/magánélet egyensúlyának titkát!

Hogyan emelkedhetünk felül a munka – magánélet egyensúlyban tartásának küzdelmén?

Mint korábban már írtunk róla, a New Code NLP-nek számos alkalmazási területe van kezdve az...

Bővebben...

Programnaptár

Május 2012
H K Sze Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Most indul!

Időjárás

61°
16°
°F°C
Mostly Cloudy
Humidity: 63%
Wind: E at 7 mph
Sat
Clear
55 | 79
12 | 26
Sun
Mostly Sunny
57 | 84
13 | 28
Mon
Cloudy
59 | 82
15 | 27
Tue
Chance of Rain
55 | 70
12 | 21

Regisztráció

Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon itt!

RSS
YouTube csatornánk
NewCode a Facebook-on
Követés