


"Jövőtálló szervezetfejlesztés vezetőknek és HR szakembereknek"
Medior szakembereknek,
HR területen dolgozóknak,
Vezetőknek,
Olyan szakembereknek,
...és tapasztalt szervezetfejlesztőknek,
Mit viszel magaddal a képzésről?
Egyetemi Diploma
Gyakorlati Portfólió
OD Eszköztár és Módszertan
Értékes szakmai hálózat
Mitől egyedülálló a képzés?
Élő Projekteken való munka
A képzés gerincét valós, élő szervezeti kihívások adják. A hallgatók kiscsoportokban dolgoznak az általuk hozott cégnél.
Négypilléres Oktatói Gárda
Intenzív esettanulmány-megosztás
A résztvevők nemcsak a saját projektjükből tanulnak, hanem legalább 5-6 másik szervezet fejlesztési folyamatába is mélyen belelátnak.
Személyre szabott mélység
Folyamatos mentori támogatás
Komplex szakmai fejlődés
A Képzés filozófiája: A híd elmélet és gyakorlat között
A képzés felépítése és tematikája
A diagnózis és tervezés mestere
Kiemelt témakörök:
- Megérted azt is, ami eddig összezavart.
- A legkiválóbb önmagaddá válsz.
- Úgy formálhatod át gondolataidat, érzéseidet és cselekedeteidet, hogy közben összhangban maradsz önmagaddal.
A változás megvalósítása
Fókuszban: a konkrét beavatkozási technikák, változáskezelési módszerek és azok gyakorlati végrehajtása. A résztvevők megtanulják, hogyan menedzseljék a fejlesztési folyamatokat, hogyan kezeljék az ellenállást és hogyan érjenek el mérhető eredményeket.
Kiemelt témakörök:
- Szervezetfejlesztési intervenciók
- Szervezeti kultúra
- agas teljesítményű szervezet
- áltozásmenedzsment és reziliencia
- Mérés, fenntarthatóság, szervezeti tanulás
- Szervezetfejlesztő szerepek, kompetenciák és határok
- Esettanulmányok és iparági sajátosságok
- Saját fejlesztési projekt
Érték azon cégeknek, akik befektetnek a munkavállalóik fejlesztésébe
Oktatóink

MCC, ACTC, okleveles pszichológus, mester szinten akkreditált coach és team coach, coaching szupervízor, soft skill és NLP tréner
Szilvási Gabriella MCC

Szilvási Gabriella
Nagyvállalati ügyfeleinél általában németül vagy angolul dolgozik. Eszközök, amikkel segít ügyfeleinek feltárni a helyzetet: DISC, 360 fokos mérés, hálózatkutatás. Komplex fejlesztési megoldásokban szeret gondolkodni. Szenvedélye a kétnyelvűség és a nyelvtanulás.

A Szervezetfejlesztési Stratéga képzés szakmai programfelelőse
ügyvezető, szervezetfejlesztő, tréner
New Code Csoport
Kovács Magdolna

Kovács Magdolna
Integrált tudású szakember, széles körben fejleszt tananyagot, tart üzleti és módszertani képzéseket. Vezetők, csapatok, olimpikonok mentális trénere. Fontos számára a struktúrált stratégiai gondolkodás a versenypályán és a business világában is.
Budapesti Corvinus Egyetem Emberi Erőforrásokért Felelős Főigazgató
Dr. Tatár-Kiss Klára

Dr. Tatár-Kiss Klára
Munkája során kiemelten fontosnak tartja a befogadó kultúra megteremtését, humán-erőforrás szakmai vezetése alatt munkahelyei számos díjjal gazdagodtak, mint például Családbarát munkahely díj, Fogyatékosbarát munkahely elismerés, Legjobb munkahely díj és Egészségtudatos munkahely. Családbarátsággal kapcsolatos szakmai munkáját és a társadalmi felelősségvállalásban való részvételét 2017-ben a Lifegarden Példakép díjjal jutalmazta.
Tanulmányait részben Magyarországon, részben pedig Angliában folytatta az alábbi intézményekben: Henley Management College – Diploma in Management Studies; Henley Management College – Certificate of Coaching; NLP Intézet – Licensed NLP Master Practitioner; Hogan certification; Pénzügyi és Számviteli Főiskola – szakközazda; József Attila Tudományegyetem biológia-angol szak. Szakmai, humán erőforrás végzettségét tekintve Fellow CIPD (Chartered Institute of Personnel and Development) minősítéssel rendelkezik, HR akkreditációját Angliában végezte, doktoriját az az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológia Doktori Iskola Interdiszciplináris szakán szerezte.
Szabadidejében önkéntes munkát végez és lelkes bútor felújító.
Publikációs listához pedig az MTMT linket szoktuk megadni. https://m2.mtmt.hu/gui2/?mode=search&query=publication;labelOrMtid;eq;tat%C3%A1r%20kiss

Szervezetfejlesztő
Tréner, coach
Nagy-Molnár Rita

Nagy-Molnár Rita

PCC Coach, Team coach, szervezetfejlesztő, tréner, Certified Coach Supervisor, Certified Scrum Master, Agilis coach, az ICF leköszönt elnöke
Zilahi Angéla

Zilahi Angéla
Hisz azokban a munkafolyamatokban, transzformációkban, amelyben az agilitás és a coaching szemléletű fejlesztés, mint szemlélet és mint gyakorlat is megjelenik. Ez adja a motivációját és lendületét, hogy kiváló szakemberekkel dolgozzon. Ez az, ami inspirálja a folyamatos fejlődésre és értékteremtésre, hogy a legkiválóbban tudjon segíteni a partnereit.
A több ezer órányi egyéni, csapat és szervezetek támogatásából fakadó tapasztalatát szívesen osztja meg azokkal, akik elkötelezettek a fejlődésükben.

HR vezető
United Platforms
Rózsa Katinka

Rózsa Katinka
Több, mint 10 éves szakmai pályafutása során tapasztalatot szerezett HR rendszerek kiépítésében, digitalizációban, teljesítménymenedzsmentben, vezetői coachingban, kultúrafejlesztésben, változásmenedzsmentben, munkáltatóimárka-építésben, valamint felvásárlást követő szervezeti integrációban.
Szenvedélye, hogy bebizonyítsa, az emberközpontúság és az üzleti szemlélet nem egymásnak ellentmondó fogalmak, ezért a United Platformsnál kitartóan dolgoznak a szervezeti kultúrájukon, és célja, hogy ezekkel jó példát tudjanak mutatni más cégeknek is.

HR vezető
PwC
Hinterstein Anikó

Hinterstein Anikó
„Egyetemi diplomáimat matematikusként és közgazdászként szereztem. A több, mint 15 éves HR pályafutásom során a legmeghatározóbb szakmai tapasztalatra business partnerként, majd a Telekom toborzási, succession management és employer branding vezetőjeként tettem szert. Hiszek a folyamatos tanulásban, hogy mindig van hova fejlődni és örömmel osztom meg tapasztalatomat a képzés során.”

Szervezetfejlesztő, coach és team coach,
mentálhigiénés szakember
Székely Zoltán

Székely Zoltán

Szociológus, marketing-kommunikációs szakember
Kobl Adrienn

Kobl Adrienn
Képzési szerepében segíti a hallgatókat eligazodni a kvalitatív (pl. interjúk, fókuszcsoportok) és kvantitatív (pl. kérdőívek, statisztikai elemzések) kutatási módszerek világában, és azt is megmutatja, hogyan lehet ezekből jól használható szervezeti diagnózisokat építeni.
Szakmai tapasztalatait nemcsak kutatóként, hanem szervezetfejlesztési projektekben is kamatoztatja, ahol a kutatási szakasz – az adatfelvétel megtervezésétől a facilitáláson át az eredmények visszacsatolásáig – az ő közreműködésével zajlik.
A tudománykommunikáció iránt mélyen elkötelezett: a SCUP Egyesület mentora, ahol középiskolásokkal és egyetemistákkal dolgozik együtt tudományos témák közérthető feldolgozásán. Szociológus diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen szerezte, emellett a Budapesti Metropolitan Egyetemen végzett reklám, PR és marketing szakon. Pályája elején televíziós szerkesztő-riporterként dolgozott, így a kutatás mellett az elérhető és hatásos kommunikáció is mindig kiemelt szerepet játszik munkájában.

Jövőkutató, író
Kánai András

Kánai András
Kilenc SF novellája jelent meg a Galaktika magazinban és kiadványaiban, de interjút is készített több világhírű íróval.
A legnagyobb hazai spekulatív fikcióval foglalkozó non-profit honlap, az SFmag egyik alapítója, szerkesztője és cikkírója. 2010 óta közel 200 cikket írt.
Leginkább science fiction és jövő témakörben vendég volt, illetve szólalt meg már ezeken a helyeken: RTL Klub, TV2, ATV, M5, FIX TV, Echo TV, Civil Rádió, Tilos Rádió, Hit Rádió, Trend FM, Rock FM, Lánchíd Rádió, Klasszik Rádió, Kossuth rádió, Jazzy, Magyar Nemzet, Bors.
A Trend FM-en havonta kétszer vendég a Közeljövő című műsorban.

CODP (Certified Organisation Design Professional)
Kalmár Elvira

Kalmár Elvira
4 évig volt elnöke a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának (SZMT) és 2 évig az Európai Szervezeti Design Társaságnak (EODF). A Solutionsurfers® svájci központjával közösen alapította a Go Beyond Project-et, hogy a szervezetfejlesztők mellett a szervezetekben dolgozó, a munka elvolúciójáért tenni akaró HR szakembereket is felkészítsék a szervezek adaptívabbá válásához szükséges gyakorlatokkal.

Szervezetfejlesztő, tréner
Gombos Brigitta

Székely Zoltán
Kiemelt területei az onboarding folyamatok fejlesztése, a generációk közötti együttműködés támogatása, valamint olyan programok kialakítása, amelyek hozzájárulnak egy jövőálló, sokszínű és emberközpontú szervezet felépítéséhez.

Szervezetfejlesztési és kommunikációs főosztályvezető, Egis
Pajor Mariann

Pajor Mariann
Közgazdász, MBA és beszédíró végzettséggel. Vállalati, szolgáltatói, tanácsadói, és média területeken egyaránt szerzett tapasztalatot. Szakterülete a vállalati kultúra, a belső kommunikáció és a change management.

Jogász, Mediátor, Transzformatív team coach, Mentálhigiénás szakember
New Code Csoport
dr. Orlóci Zsuzsanna
Hogyan lesz a szabályokból és folyamatokból valódi, eredményes csapatmunka? Miként fordítható le az üzleti stratégia nyelve az emberi motiváció nyelvére? Szakterülete a két világ közötti hídépítés: a struktúrák és a lélek, a rendszerek és az emberi kapcsolatok összehangolása.
Több mint két évtizedes vezetői tapasztalatot szerzett nagyvállalati és közigazgatási területeken.

Dr. Orlóci Zsuzsanna
A jogi területen eltöltött évek során sok szakmai ismeretet és tapasztalatot szereztem, de egyre inkább éreztem, hogy valami másra is szükségem van. Hiányzott az a tudás, amellyel támogatni tudom a munkatársaimat abban, hogy a nehezebb feladatokban is rátaláljanak az erőforrásaikra. A csapatként jobbnak lenni érzése motivált arra, hogy az emberi viselkedésről, a másokhoz való kapcsolódásról, a hatékony, de együttműködő kommunikációról többet tanuljak.
Az út kezdete az NLP Practitioner, Master Practitioner képzés és a Bátor Táborban eltöltött önkéntes munka volt. A saját önismereti utam első lépései és egy jövőbeni lehetőségé, mely a jogi pálya felől afelé a segítő hivatás felé vitt, ahova tulajdonképpen mindig is kötődtem.
A New Code Csoportnál most egyszerre kamatoztathatom 20 éves jogi és vezetői management tapasztalatomat és szerezhetek egyre nagyobb tudást a rendszerszintű, komplex szervezet- és vezetőfejlesztésről.
Szakmai és vezetői tapasztalatom:
- Egyéni mentálhigiénés tanácsadás, coaching
- Közjogi Szabályozási Igazgató, Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.
- Szabályozási és Módszertani Vezető, HungaroControl Zrt.
- Vezető jogtanácsos, Közlekedésbiztonsági Szervezet
- Szabályozási és közlekedési szakjogász
- Szociális munka
Ahogy dolgozom:
Carl Rogers szavait idézve:„Minden ember egy magában álló sziget, a szó valódi értelmében, és csak akkor emelhet hidakat más szigetek felé, ha akar és tud is mindenekelőtt önmaga lenni.”
Hiszem, hogy rendelkezünk azokkal a képességekkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megismerjük, elfogadjuk és megvalósítsuk önmagunkat.
Vezetőként, és mostmár segítőként is különösen értékes számomra, hogy lehetőségem van arra, hogy megértsek másokat. Értékítélet nélkül, csak megérteni azt, amit egy kijelentés más számára jelent. Így lehetek képes olyan hiteles visszajelzést adni, amelyen keresztül a másik ember megengedheti magának, hogy önmagát, élményeit és érzéseit a legtágabban megélje, és ezen keresztül képes legyen meglátni a saját lehetőségeit és megoldásait.
Ami személyesen fontos:
- Önmagam lenni
- Új dolgokat kipróbálni és megtanulni
- A repülés szabadsága
- A fotózás világa

HR menedzsment vezető
BMW Manufacturing Hungary
Szüle Mária

Szüle Mária
„1998 óta dolgozom az autóiparban HR területen. 16 évig a Bosch Csoport hatvani gyárának HR csapatában dolgoztam. A gyár felépítésétől a teljes érettség eléréséig közreműködtem a feladatok ellátásában, jelentős projekteket vezetve és csapatokat irányítva, munkaügyi, kompenzációs, CSR és pénzügyi területeken is. 2015-ben csatlakoztam az Apollo Tyres Hungary Kft-hez, mint HR menedzser. Itt szintén lehetőséget kaptam egy zöld mezős beruházás támogatására: részt vettem a gyár elindításában, a HR folyamatok kialakításában és későbbi működtetésében. 2019. szeptemberében csatlakoztam a BMW debreceni gyár projektjéhez, ami azért is különleges lehetőség a számomra, mert az autóipari beszállítói oldalról az autógyártás területére váltottam, ami mindig nagy vágyam volt. Nagy motivációt jelent számomra, hogy a BMW Csoport első kizárólag elektromos autókat gyártó üzemének felépítésében vehetek részt.”

Német–magyar közgazdász, nemzetközi Business Mediator
Zielske Dóra

Zielske Dóra
Német–magyar közgazdászként több mint harminc éve dolgozik a nemzetközi IT-tanácsadás és innováció területén, olyan nemzetközi vállalatoknál, mint az Oracle, az SAP és az AGCO. Pályafutása során jelentős tapasztalatot szerezett vállalatok működésében, üzleti folyamataik digitalizálásában és hatékonyságuk fejlesztésében. Minőségbiztosítási menedzser és auditor képesítéseit a mindennapi munkájában aktívan hasznosítja.
Élt és dolgozott Németországban, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Írországban, Dániában, valamint természetesen Magyarországon is. Az interkulturális kommunikáció és együttműködés összehangolása vállalatoknál a szakmai érdeklődése középpontjában áll.
2011-ben szerezte meg üzleti mediátor képesítését a berlini Mediationsakademie Berlin intézményben, mivel agilis projekteken szerzett tapasztalatai során világossá vált számára, hogy a kollégák és ügyfelek üzleti igényeinek összehangolása kulcsfontosságú készség. Az Unlimited Mediation alapítójaként mediátorként támogatja a Magyarországon működő nemzetközi vállalatokat.

Group Compensation and Benefits & Labour Relations Manager
MVM
Kovács Andrea

Kovács Andrea
Karrierjét a kilencvenes évek végén HR specialistaként a MOL Csoportban kezdte, 2010-ig dolgozott az olajipari vállalatnál különböző pozíciókban, majd az MVM Csoporthoz igazolt, ahol először vezető szakértőként, majd évek óta a terület vezetőjeként irányítja a reward csapatot.
A juttatások klasszifikálásán dolgozik a csapatával, céljuk, hogy megtalálják az élet- és karrier hosszon át történő motiváció biztosítását javadalmazási oldalról az egyes életkori állomásokon.
Különösen büszke arra, hogy az elmúlt évtizedekben kölcsönös konszenzuson nyugvó tárgyalásokban vehetett részt az energia szektorban működő nagymúltú érdekképviseletekkel akár ágazati, akár helyi szinten, ezeknél a tárgyaló asztaloknál születtek meg ugyanis a villamosenergia-ipari ágazat és a vállalatcsoport juttatási rendszerének fókuszpontjai.
Hitvallása, hogy minden nap tegyünk le valamit az asztalra – akár egy új gondolatot, akár egy jól megszerkesztett prezentációt. De hogy ez valódi értékké váljon, ahhoz kell egy világos út is: hogyan kapcsolódik mindez a szervezeti célokhoz, hogyan épül be a stratégiába, és hogyan mérhető a munkakörök szintjén.

Szervezetfejlesztő
Dr. Páldi Tamás

Dr. Páldi Tamás
Dolgoztam multi környezetben és közepes vállalatoknál, több országra kiterjedő felelősséggel és hazai tanácsadóként is, különböző iparágakban. Üzleti környezettől függetlenül vallom és cselekszem, hogy a szervezetfejlesztés szinte ugyanolyan, mint az értékesítés és a marketing: csak itt nem a terméket próbáljuk eladni a vevőknek, hanem a vállalatot a dolgozóknak. Ennek a szemléletnek a gyakorlati megvalósulása korábban „Legjobb munkahely” díjjal is elismerésre került.
Szervezeti kultúra kiépítésén dolgozol?
Információra van szükséged a képzéssel kapcsolatban, hogy hogyan tudsz Szervezetfejlesztési Stratéga diplomát szerezni?
A jelentkezés akkor kerül elfogadásra, ha beérkezik a kitöltött jelentkezési lap, a szükséges dokumentumok és a jelentkezési díj.
Képzés indulása: 2025. október 10.
Szervezeti kultúra kiépítésén dolgozol?
Információra van szükséged a képzéssel kapcsolatban, hogy hogyan tudsz Szervezetfejlesztési Stratéga diplomát szerezni?
A következő lépés a szakmai fejlődésben
Monostori Dóra +36 30 644 2851Jelentkezés